Az újkori Olimpiai mozgalom kicsivel idősebb mint egy évszázad. A modern szervezett sport története jól mutatja, hogyan hatottak az utóbbi időben létrejött társadalmi változások a sport gyors fejlődésére. A versengés felerősödése a sportban a kapitalista gazdasági verseny és a versengő társadalom tükröződése, amelyet tovább erősítettek a világháborúk, a hidegháború és a nemzetek közötti nacionalista versengés. Egyrészt, ahogyan azt az Olimpiai Kartában az Alapelvek között találjuk (2) Az Olimpizmus célja, hogy a sportot az emberiség harmonikus fejlődésének a szolgálatába állítsa egy békés társadalom előmozdítása és az emberi méltóság megőrzése érdekében. (4) A sport gyakorlása alapvető emberi jog. Minden természetes személyt megillet a sportolás joga a diszkrimináció bármely megnyilvánulási formája nélkül az Olimpiai szellemben, amely kölcsönös megértést követel meg a barátság, szolidaritás és tisztességes játék szellemében. (6) Az Olimpiai Mozgalom összeférhetetlen bármilyen etnikai, bőrszín, nemi identitás, szexuális orientáció, nyelv, vallás, politikai nézet, származás, anyagi helyzet vagy más alapon megvalósuló diszkriminációval.
Másrészt, az utóbbi évtizedekben sokan, sok szempontból vizsgálják és vitatják a sport társadalmi szerepét. Abban egyetértés mutatkozik, hogy az újkori sport a moder társadalom mikrokozmosza (bizonyos értelmben véve tükörképe), így aztán a modern társadalmak minden problémája és kihívása megjelenik a sportban is: diszkrimináció, csalás és bűncselekmények, erőszak, egyenlőtlenség, drog használat, szerencsejáték, környezetszennyezés, nacionalizmus stb. A sport olyan kohéziós szervező erőként tud működni a társadalomban, amely aktívan támogatja az aktuális társadalmi rendet és annak értékeit, illetve a fennálló hatalmi érdekeket. Ez azt is jelenti, hogy a sportot eszközként használhatják kormányok és hatalmi körök, könnyen használható a kívánt társadalmi rend fenntartásához. Továbbá, mivel a sportban való részvétel nagyban függ a társadalom egyenlőtlenségeitől, ahelyett, hogy a sport a társadalmi bevonás eszközévé válna, inkább válik az elnyomó privilegiumává, a kirekesztés eszközévé. Ebből következően el kell fogadnunk egy bizonyos fokú szkepticizmust a sport jótékony társadalmi hatásának elemzésekor. Fontos közelebbről megvizsgálni a sport társadalom fejlesztő hatásának korlátait és lehetőségeit is. (Fred Coalter, Leeds Egyetem, 2015)
Coalter arra világít rá, hogy a mai sport mozgalom nem eredményezi automatikusan a béke építését és társadalmi fejlődést, sőt bizonyos helyzetekben ellenkezőleg, inkább felerősíti a negatív hatásokat. Mindemellett egyre több sportszervezet és sportoktató fedezi fel a sport nevelési, személyiségfejlesztő lehetőségeit, illetve azt, hogyan alkalmazható a sport a résztvevők és közösségeik fejlesztéséhez helyi, országos és nemzetközi szinten. A sport természeténél fogva törekszik az egyén teljesítményének javítására, nem csak a versengés szellemében, hanem az egyén önmagához képest történő fejlődésében. A megfelelő körülmények között kiválóan alkalmas arra, hogy megtanítsa mit jelentenek olyan fontos közösségi értékek, mint a szabályszerűség, a tisztességes részvétel, az erőszakmentesség, a befogadás, az egyenlőség és az egyenlő esélyek. A sport többféleképpen hozzájárulhat alapvető közösségi kompetenciák fejlesztéséhez, a befogadó sport közösségekben megtanulhatjuk, hogyan legyünk sikeresek olyan társadalmi szerepekben, mint munkavállaló, főnök, szülő, barát vagy állampolgár, vagyis hogyan teljesítsük ki emberi mivoltunkat. A sport megfelelő körülmények között kiváló terepet kínál ezeknek a tanulási folyamatoknak, ami nagy felelősséget jelent a sport oktatók számára. Így el is érkeztünk a sport általi neveléshez, amely fontos eszköz lehet a sport oktatók (edzők, testnevelő tanárok, ifjúságsegítők, szabadidő szervezők stb) kezében, és amely segítségével élni tudnak ezzel a felelősséggel.
Nézzük meg, pontosan mit jelent a sport általi nevelés és hogyan működik. A sport valójában egy nem-formális nevelési területnek számít, hiszen egy tervezett nevelési folyamat, amely a formális oktatási rendszer mellett működik önkéntes alapon, nem jár szükségszerűen bizonyítvánnyal, és a résztvevők aktívan részt vesznek saját tanulási folyamatuk alakításában. Ezek a nem-formális pedagógia legfőbb ismérvei. Mindemellett a sport egy globális társadalmi faktor is, amyel hordoz és létrehoz értékeket. Ezen a ponton fontos szétválasztanunk a sportot, mint társdalmi tényezőt, és a sportot, mint nevelési lehetőséget. A következőkben, az utóbbira fókuszálunk. A könnyebb megértéshez megkülönböztetünk sportért, sport mentén és sport általi nevelést.
A sport alapvetően azt célozza, hogy arra ösztökélje az embert, hogy jobb teljesítményt érjen el, vagy hogy meghaladjon verseny indikátorokat. A sportért nevelés így aztán azt célozza, hogy sikerekhez (nyerés, jobb eredmény) szükséges készségeket fejlessze a sportoló vagy a sport közösség számára. A sport nevelés célja ebben az értelemben, hogy a fizikai, szellem, lelki teljesítőképességet maximalizálja az adott sportnak megfelelő szempontok alapján. Ez a megközelítés nagyon fontos szerepet kap a modern sportban, azonban nagyon korlátozott jelentősége van az általunk vizsgálni kívámt sport álatli nevelésben.
A sport mentén történő nevelést tekinthetjük egy második rétegnek, amely megközelítésben fontos szerepet kapnak a sport implicit előnyei, hasznossága. Ilyenkor az válik fontossá, hogy a sport céljait összhangba hozzuk az egyéni és a közösségi jóléttel. A sportolásnak – mint közösségi fizikai gyakorlatnak – jelentős hatása van az egészségre, a jólétre, az identitások fejlődésére, az együttműködésre, a kommunikációra és fejlesztheti a szolidaritást és a társadalmi befogadást is. A legtöbb tömegsport közösségnek jelentős nevelési hatása van az egyénekre és a közösségekre is, és számos szervezet, projekt épül ezekre az előnyökre: konfliktusok kezelésére, béketeremtésre, integrációra. A sportban való részvétel olyan kompetenciákat tud fejleszteni, mint a tisztesség, csapatmunka, tisztelet stb. A tömegsport események és közösségek sokszor inkább ezekre a tanulási kimenetekre koncentrálnak. A szülők gyakran ilyen megfontolásokkal inspirálják gyerekeket a sportra, hiszen tudják, hogy nem lesz (és nem is kell) mindegy gyerekből élsportoló. Egy Egyesült Államokbeli kutatás egyértelműen bizonyította, hogy a sportoló diákok nagy valószínűséggel lesznek sikeresebb felnőttek és mutatnak jelentős erősséget közösségi, kommunikációs és jóléti készségek tekintetében.
Végül vizsgáljuk meg, mit jelent a sport általi nevelés (ETS – Education THROUGH Sport), amely a fenti két megközelítéshez képest sokkal összetettebb az elvárt tanulási eredmények tekintetében. Ez a módszer a sportra eszközként tekint, amely segít fejleszteni a közösségi és állampolgári kompetenciákat, valamint hozzájárul egy fenntartható társadalmi fejlődéshez is. Ez esetben a teljes tanulási folyamatot előre meghatározott érthető, reális és mérhető tanulási eredmények alapján tervezzük. A sportteljesítmény eredmények másodlagossá válnak, és előtérbe kerül a 8 élethosszig tartó tanulás kulcskompetencia. A sport általi nevelés egy nem-formális pedagógiai megközelítés, amelyben a sportot és a fizikai mozgást eszközként alkalmazza egyének és a csoportok az élet más területeire átvihető kompetenciáinak fejlesztésére, fenntartható társadalmi fejlődés kialakítása érdekében. Ilyen közösség kompetenciák a: kommunikáció, együttműködés, döntéshozatal és részvétel, irányítás, befogadás és diszkrimináció mentesség, emberi méltóság tisztelete, társadalmi igazságosság, egyenlőség, szolidaritás, empátia és egyéb a tiszteleten, és befogadáson nyugvó demokratikus kulturához szükséges hétköznapi készségek.
